Amikor megírtam a cikk első részét, rengeteg emailt és telefont kaptam szülőktől és felnőtt gyerekeiktől, akik magukra ismertek egy-egy gondolatot olvasva. Sokan eljöttek terápiára, évtizedes szokásokat ismertek fel és változtattak meg. Átalakult a kapcsolatuk a szüleikkel/gyerekeikkel. Ilyenkor boldog vagyok és hasznosnak érzem a munkámat. 

Amiért a könyv inkább a gyerek szülő kapcsolatra koncentrál, az azért lehet, mert egy gyerek kiszolgáltatott és tapasztalatlan, de próbál alkalmazkodni a szüleihez, bármilyenek is legyenek. Ha valamilyen egészségtelen közegbe nő bele, akkor ez az alkalmazkodás szokássá, a szokás "személyiségjeggyé" alakulhat.

A következő viselkedés ami kedvezőtlenül hat egy gyerek későbbi életére, ha a szülő nem tudja, vagy nem akarja kielégíteni a gyerek alapszükségleteit. Egy növénynek, hogy életben maradjon kell víz, napfény, ásványi anyagok és fizikai tér. Egy gyerek fizikai szükségletei hasonlóan egyszerűek, viszont az érzelmi szükségletei már egy kicsit bonyolultak. Én megértem, hogy a korábbi generációknak, a háborúk, az ilyenfajta szakkönyvek hiánya, stb megnehezítették, hogy a túlélésen felül ilyen luxus dolgokkal foglalkozzanak. A mostani generációknak viszont már van lehetőségük, hogy műveljék az érzelmi életüket is.  Most igyekszem összeszedni, egy ember érzelmi szükségleteit, amit nagyon egyszerűen 3 szóban tudok összefoglalni: biztonság, rend, szeretet.

Érzelmi biztonság

Dr Vekerdy Tamás szerint azt jelenti, hogy a szülő a gyereket elfogadja (azt aki ő) és ezt a személyes érzelmet a gyerek képes elfogadni és viszonozni. Teljesen egyetértek és kiegészíteném pár dologgal. 

Elfogadás

Jó, de mit? Azt, hogy a gyereknek vannak érzelmei, és ezek közül lehetnek olyanok, amik a szülőnek nem tetszenek. Például sok családban nem lehet haragudni apura anyura, vagy nem lehet boldognak lenni és azt kifejezni, mert nem tudnak vele mit kezdeni.  Láttam erre egy példát, amikor egy 4 éves gyerek örömében elkezdett énekelgetni, és leszidták, mert zavarta a többieket. Továbbá azt érdemes elfogadni, hogy a gyerek különbözhet a szülőtől. Más az érdeklődése, temperamentuma, gondolkodása. Elég furcsa dolog, de gyakori, hogy a szülő ezt nem fogadja el és nem tiszteli. Mintha önmaga pici hasonmását szeretné gyerekének. 

Megértés

Amikor a gyerek próbálja kommunikálni az érzelmeit, érdemes belehelyezkedni az ő életébe. Még pici, tapasztalatlan, nincsenek felnőtt problémái de neki a "gyerekes" problémái ugyanolyan nagyok lehetnek. Amit ilyenkor el lehet rontani, ha elbagatelizáljuk, elutasítjuk, mi magunk kezdünk el panaszkodni, vagy megértés helyett jó tanácsokkal látjuk el. Én úgy szoktam érzékeltetni, hogy értem a másikat, hogy elmondom, hogyan értettem azt amit ő mondott és értem, hogy ez neki milyen érzelmet okozott. Ezután megkérdezem mit tehetek érte.

Jelentékenység/ fontosság

Sokan jelentéktelennek érzik magukat, akik nem fontosak, csak a másik terhére vannak és foglalják a helyet/időt. Nem bonyolult elérni, hogy a gyerek fontosnak és jelentékenynek érezze magát. Figyeljünk rá néha, értékeljük a dolgait, mondjuk neki, hogy örülünk, hogy van. Jegyezd meg a barátai nevét, nézd vele a kedvenc sorozatát, tudd, ki a kedvence, mi foglalkoztatja. 

Intim kapcsolatok

Ami nekem azt jelenti, hogy személyes dolgokat lehet megosztani. Nincs itélkezés, nincs elutasítás. Mindent elmondhatok, ami én vagyok. 

Számíthatok rájuk/kiállnak mellettem/megvédenek

Isteni dolog, ha tudom, hogy mellettem állnak azok, akik számomra fontosak, számíthatok rájuk, megvédenek. 

Leírva elég egyszerűnek tűnik, azonban a praxisomban azzal találkozom, hogy nem csak hogy hiányoznak ezek az alap dolgok, de a felnőtt gyerek nem is tudja, hogy mit nélkülöz,mik az igényei. Csak azt érzi, hogy egyedül van, magányos, vagy nem találja a helyét. 

Hogyan rontsuk el az életünket stílusban Watzlawick amerikai pszichológus kezdett el írni és nekem nagyon megtetszett. Ahogyan elromlanak a dolgok általában ismétlődő jellegűek és nincs túl sok variáció. Ahogyan a dolgok megfelelően működhetnek, annak pedig végtelen módja lehet és nem szeretném lekorlátozni olyan cikkeket, hogy milyen a jó párkapcsolat, szex, vagy bármi.
Ebben a cikkben összeszedem, hogy a szexuális élményeket hogyan lehet elrontani. Azt, hogy hogyan lehet jól csinálni, ki ki fedezze fel magának, a lehetőségek végtelenek.

Csinálj belőle teljesítményt
Az első és legegyszerűbb mód, ha valamilyen teljesítményhelyzetnek tekinted. Teljesítmény lehet az idő, az orgazmus vagy bármilyen méret. Egy fiatal nő azzal keresett meg, hogy férfivel még nem volt orgazmusa. Korábbi párjai nagyon dolgoztak, hogy a nő elmenjen és csalódottak voltak, ha nem sikerült. A nő is kudarcként fogta fel és elkezdett gyanakodni, hogy valami baj lehet vele. Volt hogy szakítottak is vele emiatt. Na hát az tényleg megszilárdította ezt a hitét.

Gyakori még az is, hogy a férfi "túl korán megy el". Bűnbánó férfiak szokták ezt meggyónni, akiket a párjuk küldött "javításra". Mihez képest? -szoktam kérdezni. A nőhöz képest korábban. A legtöbb esetben ugyanis nem arról van szó, hogy 1-2 perc lenne a kaland, hanem, hogy görcsölnek valamin, nem találják az összhangot és a férfi teljesítményét jelölik ki bűnbakként. Ilyen esetben nem 1-10-20 plusz percen áll vagy bukik a dolog, hanem azon, mit csinálnak addig, amíg tart. Persze ennek vannak extrém esetei, de az egy másik cikk. 

Valamilyennek kéne lennie
A teljesítmény szólhat annak is, hogy valakinek van egy elképzelése, hogy milyen a szex. Valaki korábban látott egy filmet, amiben két színész szenvedélyesen egymásnak estek és azt jól eltette magának, hogy: na ez a szex. Ha nála másképp, mondjuk akár egy unalmas vasárnap délután, az nem szex, azt visszautasítja. Hasznos felfedezni, hogy a végtelen módja, formája van annak, hogy két ember együtt legyen és bár lehet, hogy valaki sok időn át egyféleképpen szerette, ritkán talál hozzá olyan párt, aki pont azt a filmet látta.

Ennek egy másik formája, ha például egy nő kicsi kora óta ugyanúgy maszturbál. Háton fekve, nyújtott lábbal, vagy hason fekve a takarót maga alá gyűrve. Ezzel addig nincs gond, míg tudja máshogyan is élvezni az együttlétet, de problémát szülhet ha kizárólag ez a szokás teszi neki élvezetessé. Ilyenkor szintén az új formák kipróbálása, felfedezése a megoldás, hogy egy 10-20 éves szokást fellazítson.

Disszociálj
Ha tényleg biztosra akarsz menni, hogy ne élvezd, akkor a legjobb mód, ha disszociálsz. Ez azt jelenti, mintha kívülről látnád magad. Ilyenkor nem az élményeidre figyelsz, hanem például arra, hogy a szomszéd szobából vajon lehet e hallani titeket, vagy hogy nézhetsz ki közben. Esetleg, hogy mi lehet a Barátok köztben, vagy hogy holnap mit kell bevásárolni. Na jó, ez túlzás, de például gyakori, hogy valaki arra figyel, hogy a másik élvezi-e.

Aggodalmak
Aggódj, hogy hogy nézel ki közben, milyen az ízed, szagod, jó vagy e. Ilyenkor a párod szemszögéből vizsgálódsz, és ez is egy disszociált, befeszült állapot. Sokan tapasztalatlannak tartják magukat, vagy nem szeretnék ha meztelenül látnák őket. Tényleg bármin lehet aggódni. 

De a lényeg, hogy ne beszéljetek róla. Ha aggódsz valamin azt tartsd meg magadnak. Átbeszélve ezeket azonnal oldódnak a feszültségek. Mindenki úgy születik, hogy profi, tökéletesen ismeri a másikat és magát. Egy házasságot majdnem azt tett tönkre, hogy a pár egyik tagjának be volt gyulladva az egyik foga és kellemetlen szagú volt a lehelete. A másik nem mert szólni, de így nehéz volt a közelében lenni. Mindezt jó sokáig őrizgette magában és persze tönkrement a szexuális életük. Sok idő után végre el merte mondani, mire a másik elment fogorvoshoz, rendbe hozták a problémát helyre állt a kapcsolatuk.


Kezd elég sok lenni, ezért egy kicsit tömörítek. Ezek mind támpontok, hogyan romolhat el az intimitás egy párkapcsolatban. Ha NE szó nélkül olvassátok, akkor elég jó támpontok lehetnek, hol lehet fejlődni. Ha valamelyiket felismered, beszéljétek át, gondolkozzatok a megoldáson, vagy kérjetek segítséget.

1, Vedd rá magad akkor is amikor nincs kedved a másik kedvéért

2, Feloldatlan Problémák vannak a párkapcsolatban, de a szex működjön jól ennek ellenére is (A szex egy elég érzékeny pontja a párkapcsolatnak, általában ebben mutatkozik meg (ez romlik el) először, ha valami gond van)

3, Csináljátok mindig ugyanúgy

4, Őrizz róla hülye hiteket,

pl a pasinak mindig készen kell állnia rá

ha a férfi nem akar szexelni, akkor halott. Ez nem igaz, lehet hogy csak kómában van

a fáradtság, alkohol nem befolyásolja a merevedést

a nő nem élvezi a szexet

az előjáték holmi Twilightos baromság

az utójáték a cigi és a tv

a nők nem kívánják annyiszor a szexet

ha nem szexel veled a párod, nem szeret

5, Ne ismerd a testedet, ne tudd mi a jó neked, ne mutasd meg a párodnak, és ne ismerd meg a másikét

6, Legyen komoly elvárás a szex, legyen feladat belőle

7, Vedd rá a párodat olyanra, amit nem szeretne

szexualpszichologus budapest

A féltékenységet általában 3 módon hozzák létre azok, akik az ilyen fajta élményekre vágynak. Azért mondom, hogy létrehozzák, mert ez egy olyan élmény amit bárki, bármikor meg tud magának kreálni. Nem személyiségtípus, nem betegség, semmi egyéb, mint vizuális képek és cselekmény megjelenítése képzeletben. A ,,mód" kifejezést pedig azért írtam, mert sokkal hasznosabb, ha okok helyett módokat, miértek helyett hogyanokat használunk. A ,,mi az oka" és ,,miért" kérdésekre elfogadhatunk egy magyarázatot, és marad minden a régiben.

Számomra a féltékenység egy intenzív szorongás élménysorozat volt, haraggal, önsajnálattal, és értéktelenség érzéssel. Bizalmas, értékes, intim kapcsolatot ápoltam valakivel, amiből a legjobb élményeim származtak akkor. Azt éreztem, hogy mindezt el fogom veszíteni és fogalmam sem volt, hogy lesz-e még ilyen az életemben. Ha a féltékenységnek valós alapjai vannak, akkor az párkapcsolati kérdés. Ha alaptalan, akkor az egyéni probléma (amiből kap a másik fél is rendesen)

A párom a tulajdonom

Az első módja a féltékenységnek, ha azt gondolom, hogy a párom a tulajdonom. Ha elmegy valahova, persze mehet, de tudjak róla. Hova megy, kivel találkozik? Férfiak, nők egyaránt szeretik ezt feltételezni. Aki ilyenben gondolkozik, azzal arról érdemes beszélni, hogy mit gondol, mi a párkapcsolat, hogyan jön létre,a másik mit gondol erről a kérdésről. Általában valami kicsavart elképzelése van, amit valami korábbi rossz példából általánosított. Például a papa csalta a mamát, aki túl engedékeny volt, ezért nem szabad a férfiakat hosszú pórázra engedni. Nagyon hamar ki szokott derülni az is, hogy a birtoklás a bizonytalanság egy megoldási kísérlete és akkor már a bizonytalansággal érdemes folytatni. Például bizonytalankodhat valaki, hogy nem fogják-e elhagyni. Velük marad e a párjuk örökre. A bizonytalanság mélyén pedig félelem szokott bujkálni. Aki ilyeneket mond, nem bizonytalan, hogy elhagyják-e, hanem fél attól hogy elhagyják. A félelemre a szakítástól, a fájdalomtól, elhagyatottságtól, nincs recept és nem is kell. Ezek rémes érzések. A legjobb mentalitás, amit eddig hallottam az, hogy ,,ha szakítanak velem, lehet, hogy rossz lesz, de utána képes leszek egy új párkapcsolatot kialakítani, vagy egyedül jól lenni."

Alacsony önértékelés

Akinek alacsony az önértékelése, az olvassa el a korábbi cikkemet erről a témáról. Alacsony önértékeléssel lehet úgy gondolkodni, hogy én nem vagyok elég jó, millió sokkal jobb pasi, vagy nő veszi körül a páromat és csak idő kérdése, hogy mikor talál jobbat. A legszebb, amikor valaki biztos abban, hogy idő kérdése, hogy elhagyják és ki akarja provokálni. A nyeremény, az amikor azt mondhatja: ugye megmondtam. Jobb nekik a biztos rossz, mint a bizonytalan.

Ilyen esetben a célom az önismeret helyreállítása, ami helyes önképet ad. Ha valakinek a párja rendszeresen alul értékeli magát, nem érdemes az ellenkezőjét bizonygatni. Nem segít. Sokkal hasznosabb a köztük lévő kapcsolatot erősíteni. Azzal foglalkozni, ami köztük van. Sok nőnek megnyugvás, ha elveszik őket, sok férfinak, ha megöregszik a párja. Ezt én szomorúnak találom. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb egészséges énképet kialakítani.

A "jogos" féltékenység

A harmadik verzió, amikor a pár egyik tagja valami olyat csinál mással, amit csak a párjával kéne. Ilyenkor érdemes átbeszélni, kinek mit jelent a megcsalás, hol vannak a határok. Mit akarnak egymástól, mi volt, amit máshol keresett, hogy érdemes-e még együtt folytatni és hogyan? Sokszor a megcsalás nem a kapcsolat vége, gyakran ráébreszti a feleket, hogy ahogy eddig voltak nem elég jó, és tudnak kielégítőbben újraszerveződni. Ha együtt akarnak maradni és van olyan mód, ami mind a kettőnek elfogatható, akkor ez nem nehéz feladat. Viszont, ha már valaki nem akarja a kapcsolatot, de szakítani sem akar, akkor nincs az a trükk, ami segít.

Mindenesetre, a féltékenységet úgy lehet létrehozni, hogy újra és újra képzelje el a párját olyan helyzetekben amit csak vele kellene csinálnia. Válasszon hozzá egy magánál jobb, szebb okosabb, fiatalabb, a párja közelében lévő embert. Pécézzen ki valakit. A kép legyen nagy, színes, legyen közel, mozogjon, mint ha egy hatalmas mozivásznon látnánk egy filmet. Ilyenkor ugyanazok az idegpályák mozdulnak, mintha élőben látná. Felmegy a vérnyomása, a limbikus rendszere is belép a játékba és elönti a szomorúság vagy a düh. A szorongás csökkentése érdekében érdemes valamilyen formában megosztani a párjával. Vagy gyanakvás vagy ellenőrzés vagy önmarcangolás formájában. Ha erre a párjától megnyugtató választ kap, akkor kész is az érzelmi hullámvasút. Lehet játszani.

Ha már le szeretne szállni a hullámvasútról, akkor pszichológus segítségével hozza rendbe az énképét, a párkapcsolatról, vagy a férfiakról/nőkről alkotott hiedelmeit. Ha ténylegesen megcsalták, akkor pedig a jövőbeli elképzeléseiket egyeztessék, ezt is lehet szakemberrel. 

pszichologus budapest

Sokan szeretnének magabiztosak lenni, vagy legalább valami élhető önértékeléssel rendelkezni. Ha valaki eljön hozzám, és magáról úgy beszél, hogy ő milyen buta, kövér vagy csúnya (ilyeneket legtöbbször gyönyörű értelmes emberek mondanak) a legutolsó, amit csinálok, hogy elkezdem győzködni őket az ellenkezőjéről. Azt már megtették a barátok, családtagok. Segített? Nem!

Már az elején lelövöm a cikk lényegét. Mindegy, hogy negatív vagy pozitív az ember önértékelése, mind a kettő felesleges és hasztalan. Az önértékelés egy gondolkodási folyamat, amikor egy viszonyítási rendszer alapján ítélkezek magamról. Hasráütésszerűen, önkényesen, szubjektíven. Formálok egy képet magamról, összehasonlítom mással hozzárendelek ítéleteket és ezek kiváltanak odaillő érzelmeket.

Rengeteg ötletet kapok, hogyan legyen rémes önértékelésem:

Hasonlíttatás

Tehát kiválasztok valamit, amihez hasonlíthatom magam valami alapján, ami nekem fontos. Mondjuk van egy jól kinéző, nagyon értelmes kollégám, vagy barátom. Már csak az a dolgom, hogy újra és újra összehasonlítom magam vele. Ügyeljünk a részletekre: ha véletlenül valamiben én lennék a jobb, azt figyelmen kívül hagyom, vagy a külső körülményekre fogom.

Visszajelzések szűrése

Akarva akaratlanul megdicsérnek, bókolnak. Ilyenkor is könnyű dolgom van, de azért résen kell lennem. Fontos, hogy nem szabad elhinni a pozitív visszajelzéseket, csak azokat, amik összhangban vannak az én negatív önképemmel.

Gondolatolvasás

Sőt, állandóan keresni kell olyan dolgokat, amik megerősítenek benne. Például sétálok az utcán, valaki rám néz és elfordítja a tekintetét. Nagyszerű lehetőség. Ilyenkor remekül ki lehet találni, hogy ez az ember miért tette ezt. Természetesen azért, mert én olyan ronda és kövér vagyok, hogy rám sem bír nézni. Na ugye!

Belső hang

Hogy nehogy elfelejtsük milyenek vagyunk érdemes kifejleszteni egy belső hangot, jó hangosat és meggyőzőt, ami újra és újra emlékeztet az érdemtelenségünkre. Fontos, hogy ezt mindig a kritikus pillanatban tegye, amikor szükségünk van rá. Állásinterjún, randin, prezentáció előtt.

Visszhangok

Ez a hang a hitelesség kedvéért vegye fel a számunkra fontos emberek hangját, és visszhangozza azokat a fejünkhöz vágott szidalmakat amit eddig életünkben kaptunk. Ne törődjünk vele, hogy 10 20 vagy 30 éve hallottuk vele, tudjuk, hogy még mindig igazak.

Jövendőmondás

Ez a hang mindenképpen rendelkezzen a jövő látásának (abszolút létező és hihető) képességével. Jóslataival segítsen előre látni, mi és hogyan nem fog sikerülni. Több különböző képet jelenítsen meg a kudarcainkról, hogy úgy indulhassunk neki a dolognak, mint aki már fel is sült.

Környezet megválasztása

Aki biztosra akar menni, annak fontos olyan párt és környezetet választani, aki szintén segít visszatükrözni minket. Lehetőleg bánjanak velünk rosszul, hanyagoljanak el, csaljanak meg. Hiszen még ezt is alig érdemeljük meg. Hálásak lehetünk, ha épp nem rúgnak belénk.

Ha mindezt már legalább 20 éve csinálod, és már unalmas, akkor érdemes magát a folyamatot abbahagyni. Tegyük mondjuk két lépésben: vedd észre ahogy beszélsz magadhoz a fenti 8 módon, és ne folytasd a beszédet. A fenti 8 játék csak arra való, hogy az előre kigondolt rémes önértékelést fenntartsa. Egyáltalán nem reális vagy hasznos, hanem csak bizonyítékok kreálása arra, amit mi már kitaláltunk jó előre. Ezt pozitívba áttornázni iszonyat energia és ugyanolyan fals. Egyszerűbb abbahagyni a hasonlítgatást, jövendőmondást stb.

Én például ilyen formán igyekszem nem értékelni magam. Ha észreveszem, hogy ezt csinálom, elmosolyodok és abbahagyom. Arra figyelek általában amit csinálok, vagy csinálni szeretnék. Ha valamit csinálok, akkor utána megvizsgálom, hogy úgy és azt csináltam amit elterveztem és ha nem, legközelebb mit csinálok másképp. Élményeket keresek, tanulok, fejlődök, felfedezek. Mi lesz velem ítélkezés, jó és rossz nélkül? Ugyanaz mint eddig, egy kis lelki könnyedséggel megfűszerezve.

 pszichologus budapest

Talán mindannyian ismerünk megmondó embereket. Olyan embereket, akik a legreménytelenebb helyzetekben is képesek azt állítani, hogy biztos – és az ő szájukból általában egyszerű – megoldás van az aktuális problémánkra. Az esetek többségében azonban kellemetlennek érezzük a jó tanácsokat, még akkor is, ha a tanácsot adónak igaza. Sőt, sokszor, különösen akkor érezzük kellemetlennek, ha igaza van. Az ilyen karakterek tolakodóak, nem ritkán parttalanul okoskodnak, és alapvető félreértésben vannak az igényeinket illetően, hiszen az élet legtöbb problémájára nincs objektív, mindenkinél ugyanolyan jól működő megoldás.

Az engem és – kollégáim elbeszélése alapján – más pszichológusokat megkereső emberek jelentős része mégis kifejezi azt a vágyát, hogy a pszichológustól adjon konkrét tanácsot. Sokszor a tanácsot kérő személy a kérdés előtt elkezdi dicsérni a pszichológust, mint szakembert, aki nyilvánvalóan azért tanult, hogy jogosítványt szerezzen másoknak tanácsot adni. Más kliensek eleve azt tartják természetesnek, hogy a pszichológus hozzon meg döntéseket, adjon jó tanácsokat, amiket házifeladatszerűen lehet követni, és amik hatására garantált a javulás. Ennek az elvárásnak sok oka van, ám most nem erről szeretnék írni, hanem sokkal inkább arról, hogy mi történik, ha a pszichológus valóra váltja ezeket a vágyakat, és valóban elkezd tanácsokat adni a kliens életével kapcsolatban.

Az első, és legnagyobb hiba, amibe bele lehet esni, hogy rossz tanácsot adunk. A pszichológus, bár sok szempontból több tapasztalattal rendelkezik az emberi viselkedéssel kapcsolatban, mint az őt megkeresők, csak nagyon hosszú folyamat után mondhatja el magáról, hogy teljességében kezdi látni a klienst és az életét. Éppen ezért a legjobb döntéseket, a legjobb tanácsokat maga a kliens tudja adni önmagának. Joggal merül fel a kérdés: ha ez így van, akkor mire jó a pszichológus. Nos, ahhoz, hogy jó tanácsokat tudjunk önmagunknak adni, világosan kell lássuk a lehetőségeinket, erőforrásainkat, az életünkben fontos jelenségekkel, emberekkel, folyamatokkal kapcsolatos viszonyunkat stb. Ennek felismerésében mindenképpen segítséget tud nyújtani a pszichológus, aki kérdéseivel előmozdíthatja a bennünk szunnyadó potenciált az életünk hatékonyabb vezetésére.

A második hiba, ami hasonlóan súlyos, hogy a pszichológus a tanácsaival a tanácsadói vagy terápiás munka hangsúlyát rossz irányba tolja. Gondoljunk csak arra, kik voltak életünkben azok a személyek, akiket magunkfölé helyeztünk, akikről azt gondoltuk, hogy jobban tudnak dolgokat a saját életünkkel kapcsolatban. Ha a szüleinkre gondolunk, nem tévedünk nagyot. Éppen ezért kerüli a pszichológus a közvetlen tanácsadást, hiszen ha nem tenné, akkor a kliens egy alárendelt pozícióban lenne. Egy olyan kapcsolat alakulna ki, ahol van egy okosabb ember, és van egy ügyetlen ember. Ez rövidtávon akár működhet is, ám hosszabb távon csak ahhoz járul hozzá, hogy a kliens egyre függőbb viszonyba kerüljön a pszichológusával, és a rendelőn kívüli világban még bizonytalanabb legyen, ha új helyzetek, új kihívások jelennek meg az életében.

A harmadik hiba, hogy a tanácsot adó pszichológus nem a lényeggel foglalkozik. Amikor tanácsot adunk valakinek, akkor nem egyszerűen azt mondjuk meg, hogy mit kellene tennie adott helyzetben, hanem egy gondolkodási keretet biztosítunk, és azon belül adunk megoldást. Vegyünk egy egyszerűnek tűnő példát: kliensünk boldog házasságban él 7-8 éve, feleségétől gyermekei is születtek. Az utolsó hónapokban megromlott kapcsolata a feleségével, és ezzel párhuzamosan tűnt fel a férfi munkahelyén egy vonzó nő. Ebben a helyzetben egy olyan tanácsadó, akinek kőbevésett értékei vannak, abba az irányba tolná a klienst, hogy mindenképpen feledje el a nőt, ne is gondoljon rá, térjen vissza családjához. A valóságban azonban semmilyen objektív okunk nincs „letiltani” a kliens fantáziáját, sokkal inkább arra kellene törekedjünk, hogy feltárjuk, mi vonzza a férfit a munkatársa felé, és mi az, ami hiánycikk otthon. Az említett példámban pontosan amiatt maradt a férfi a családjával, mert felismerte, hogy amit kapna a fiatal nőtől egyfelől összemérhetetlen azzal, amit a családja nyújt neki, ráadásul azt az izgalmat otthon is megkaphatja, ha változtat a feleségével való kapcsolatán. Egyszerűen annyi történt, hogy lehetősége volt átgondolni, fantáziában megélni a kalandot, és ebből az élményéből racionális döntést tudott hozni. Aki direkt tanácsokat azért téved, mert lehetetlenné teszi, hogy a személy megélje a vágyait, át tudja gondolni azok következményeit. Helyette egy, a klienstől teljesen idegen szempontot hoz be.

Végül a negyedik ok, amiért általában nem ad tanácsot a pszichológus az, hogy amikor tanácsot adunk, sok esetben félreértjük a másik fél igazi vágyát, ami sokszor csak annyi, hogy szeretné valakinek elmondani, ami bántja, szeretne értő fülekre találni. Amikor tanácsot adunk, egy racionális működésmódot várunk a klienstől, és adott esetben megfeledkezhetünk egy sokkal fontosabb dologról: az érzelmi támaszról.

Számos oka van tehát annak, hogy általában nem ad tanácsot egy pszichológus, azonban vannak helyzetek, amikor mégis ezt teszi. Ezek a tanácsok azonban mindig abból indulnak ki, amit a kliens egyszer már elmondott, amit mindenféle nyomás, sejtetés nélkül vágyaként jelölt meg. Tulajdonképpen az egyetlen igazi tanács, amit egy pszichológus ad az az, hogy a személy bátran vállalja fel érzéseit az őt körülvevő történésekkel kapcsolatban, mert ez az egyetlen esély arra, hogy ő maga jó döntéseket tudjon hozni később. Minden más egy olyan közös munka, ami a megértésről, az elfogadásról és a belső erőforrások előmozdításáról szól.