Rengeteg problémának a közös nevezője az, hogy nem a tünet, hanem a megoldási kísérlet okozza a fő problémát. Ilyen például a pirulás, izzadás, pánik vagy akár az agorafóbia.

A nyilvános szerepléstől való rettegésnél például emberünk attól fél, hogy a szorongására fény derül és látványosan összeroppan. Meglátják, hogy remeg, izzad, elpirul és ezért próbál uralkodni magán, és elnyomni, elrejteni szorongásai tüneteit. A paradox ott van, hogy minél inkább szorong, annál jobban kell uralkodni magán és minél jobban próbálja megfékezni a teste akaratlan reakcióit annál jobban fog szorongani.

Bár még soha semmi nem történt, élénk képek keringenek fejében a bekövetkező katasztrófáról.

A garantált szorongás receptje tehát egy bekövetkező katasztrófától való félelem, ami valamilyen társadalmilag elfogadhatatlan viselkedés nyilvánosságra kerüléséről szól: izzadok és meglátják, elhányom magam, elájulok, elpirulok, megszégyenülök. Ezután már csak élővé kell tenni a problémát azzal, hogy állandósítjuk a megoldási kísérleteket. Minden alakalommal félni szorongani kell, akkor is ha eddig még soha semmilyen katasztrófa nem történt, élénken fejben kell tartani a tragédia forgatókönyvét és folyamatosan készenlétben kell lenni, uralkodni kell a tüneteken és főleg titokban kell tartani.

Sok esetben (főleg, ahol a megoldási kísérlet a tünetek elrejtése) látványos megoldásként szolgál, ha rejtegetés helyett reklámozzuk őket. Nézzünk néhány példát. Egy jóképű foatal srác évek óta nem közeledett nőkhöz, amikor felkeresett azzal, hogy borzasztóan fél attól, hogy társaságban elpirul. Néhány óra alatt sikerült rávennem, hogy találkozzon egy lánnyal, aki tetszik neki és az első 5 percben mondja azt a lánynak, hogy nem is érti mi van, de úgy érzi elpirult. A lány mosolygott és azt mondta, nincs annál szexibb, mint amikor egy fiú elpirul. A srácnak leesett az álla, mert nem erre a reakcióra számított, és azóta nem egy szégyenteljes dolognak tartja a pirulást. Szorongani sincs miért többet, ha ez a lánynak egy bók.

Egy másik esetben a buszokon, metrókon feltörő hányinger és a félelem a hányástól okozott problémát egy embernél. A legfőbb katasztrófa az lett volna, ha elhányja magát és megszégyenül, ami még soha nem következett be. Őt arra kértem, hogy a mellette ülő emberhez forduljon oda és mondja el neki mi aggasztja. Sokáig tartott, mire megcsinálta. Egy idős hölgyet választott. Azt mondta neki, hogy ne haragudjon, de nincs jól a gyomra és attól fél hogy rosszul lesz. Nyilván arra számított, hogy valamilyen formában megszégyenül, a hölgy majd undorodik, arrébb megy, vagy kineveti. De nem így történt. A hölgy, miközben a táskájából elővett egy nylonzacskót azt mondta: jaj aranyom, amikor én terhes voltam, minden nap hánytam a buszon! Itt is a megnyugtató és szorongásoldó dolog az, hogy lehet szorongani és hogy nem kell titkolni. Viccet is lehet belőle csinálni.

Egy férfi több 10 éve tartó szorongása akkor oldódott meg, amikor látta a főnökét izzadni egy előadás alkalmával, amit közösen tartottak. Ja, ha neki lehet, akkor nekem is. Ugyanúgy izzadt, de már nem szorongott miatta.

Nyugodtan tessék, izzadni, remegni, hányni, elájulni, ugyanis mint minden, abban a pillanatban, hogy meg van engedve, már nem is olyan vonzó alternatíva.