A következő történet nagyon szépen bemutatja, hogy egy hipochondernek diagnosztizált fiú hogyan vált nyugodtá az egészségével kapcsolatban. A hipochondria azt jelenti, hogy valaki fokozottan aggódik a betegségek miatt, fél, hogy beteg lesz és diagnosztizálja magát. Naponta vagy hetente más halálos betegség jeleit véli felfedezni magán. Minden embernek ismerős lehet az az ijedség, ha egy csomót talál a nyakán, vagy valahol a bőre alatt és aggódik, hogy valami komolyabb baja lehet, amíg az orvos azt nem mondja, hogy ez csak megduzzadt nyirokcsomó. Na, ők hosszú évekig minden nap így érzik magukat.

Engem nem érdekel a diagnózis, és a beteggé avatás, amit nyugtatókkal, vagy antidepresszánssal akarnak kezelni a pszichiáterek, mert szélmalom harcnak érzem. Az érdekel ki ő, milyen élményei vannak, és hogyan csinálja azt amit csinál. 

Kiderült, hogy ennek a fiúnak van egy kósza emléke, ami nagyon intenzíven élt az emlékezetében. 10 éves korában történt, hogy a nagymamáját bevitték a kórházba. Mire az édesapja bement meglátogatni, a nagymama addigra már meghalt. Édesapját ez annyira megviselte, hogy nemigen beszélt erről többet. 

Az akkor 10 éves kisfiú ebből annyit látott, hogy egyik napról a másikra meg lehet halni úgy, hogy azt senki nem látja előre. Még az apukája sem, akit nagyon tisztel. Kerek történet híján ez a kósza gondolat hitté alakult és persze egy rettentően félelmetes és misztikus dologgá. Mostanában ha feszült, fáradt magányos, vagy unott, magyarul ha a figyelmét nem köti le  valami, akkor tudattalanul, vagy tudatosan elkezdi keresni kutatni a halálos betegségekre utaló jeleket, amik egy nap alatt végezhetnek vele. 

Megkértem, hogy kérje meg édesapját, hogy a nagymamája egész történetét mesélje el neki, születéstől a halálig. A csodálatos számomra az volt, hogy a kósza félelmetes hiedelem helyére egy kerek életszerű történet került, ami az életről, születésről, betegségről és halálról szól. A betegségek keresése kutatása pedig értelmetlenné vált.