Tényleg kell önbizalom?

2015. november 13. 09:52 - Ferles Péter

 

Gyakran vágynak emberek arra, hogy magabiztosak legyenek. Kérik ebben a segítségemet, mert sok önsegítő könyvet olvastak, de nem változott túl sok minden. Az önfejlesztés általában azért vall kudarcot, mert önbizalmat nem lehet csinálni. És nem is jó, ha önmagában az a cél, hogy magabiztos legyen valaki. Ez egy kreált gyűjtőfogalom, ami millió viselkedés, gondolkodás és érzés gyűjtőneve.
Megkérdeztem ezeket az embereket, hogy milyen a magabiztos ember. Olyan válaszokat kaptam, hogy az magabiztos, aki tudja mit akar, nem fél tenni érte. Hát akkor miért nem azzal foglalkozol, hogy tudd mit akarsz és, hogy bátor legyél tenni érte?

Az önbizalomhiány
Sokan meglepődnek, ha azt mondom nekik, hogy te nagyon sokat teszel azért, hogy ne legyél magabiztos. Az önbizalomhoz néha annyi is elég, hogy azokat a rémes szokásokat abbahagyják, amik az önbizalomhiányukat fenntartja és új szokásokat kezdenek el. Mit csinálnak az önbizalom hiányos emberek?
1. Általában ítélkeznek. Általában elmarasztalóan. Ilyen vagyok, olyan vagyok. Nem vagyok elég jó, szép, okos, ügyes.
2. Sejteni vélik, hogy a jövőben mi és hogyan nem fog nekik sikerülni, magyarul elővételezik a kudarcaikat, amiket az első pontban leírtakkal indokolnak.

Nem szeretem az általános igazságokat. Ezért ezeknek az embereknek a saját definíciójukat tettem elérhetővé saját maguk számára. És mint kiderült tőlük, egy magabiztos ember nem foglalkozik az önbizalmával. Eltervezi a dolgokat és megcsinálja. Azon gondolkozik, hogy a céljához mit kell tennie és mire van még szüksége. Ha tehát magabiztos szeretne lenni, akkor a figyelmét az önmaga megítéléséről érdemes arra fordítani, hogy mit akar és hogyan fogja azt elérni. Így már tényleg veszélyesen egyszerűnek tűnik. Veszélyes, mert már meg lehet csinálni. Ilyenkor szoktak elkezdeni vitatkozni, amit egy párbeszédben szeretnék szemléltetni.


Én: Mit szeretnél, mi a célod.
Az önbizalom hiányos (Ő): -Szeretnék párt találni magamnak.
Én: Mit teszel érte?
Ő: Hát semmit. Nekem ez nem jön össze, mert nem vagyok elég vonzó. ( nem vagyok elég érdekes. Nem vagyok elég szép)
Én: És azt gondolod, hogy csak a legvonzóbb, legérdekesebb, legszebb emberek találnak maguknak párt?
Ő: Nem, de én ügyetlen vagyok.
Én: Kifejezetten bájos tud lenni, amikor valaki ügyetlenül kezdeményez.
Ő: Jó, de azt sem tudom mit kell csinálni.
Én: Hát mit szeretnél a másiktól?
Ő: Megismerni, beszélgetni
Én: Akkor csináld ezt, beszélgess vele, ismerd meg
Ő: De nem merek kezdeményezni
Én: Miért nem?
Ő: Mert nem tudom mit fog hozzá szólni.
Én: Hát igen, ez egy kétesélyes dolog. Benne van a pakliban, hogy nem tetszel neki és az is, hogy igen. No de hogy fog ez kiderülni?
Ő: Hogy odamegyek és beszélek vele.

A párbeszéd lényege, hogy az önmaga megítéléséről a kudarctól való félelméről arra tereltem a figyelmét, hogy mit tehet azért, hogy elérje a célját. A félelem persze megnehezíti a dolgot, de pont a tapasztalatszerzéssel, kipróbálással, felfedezéssel lehet gyakorolni a bátorságot.

 

 

komment

Hipochonder? Nem biztos

2015. november 09. 10:12 - Ferles Péter

A következő történet nagyon szépen bemutatja, hogy egy hipochondernek diagnosztizált fiú hogyan vált nyugodtá az egészségével kapcsolatban. A hipochondria azt jelenti, hogy valaki fokozottan aggódik a betegségek miatt, fél, hogy beteg lesz és diagnosztizálja magát. Naponta vagy hetente más halálos betegség jeleit véli felfedezni magán. Minden embernek ismerős lehet az az ijedség, ha egy csomót talál a nyakán, vagy valahol a bőre alatt és aggódik, hogy valami komolyabb baja lehet, amíg az orvos azt nem mondja, hogy ez csak megduzzadt nyirokcsomó. Na, ők hosszú évekig minden nap így érzik magukat.

Engem nem érdekel a diagnózis, és a beteggé avatás, amit nyugtatókkal, vagy antidepresszánssal akarnak kezelni a pszichiáterek, mert szélmalom harcnak érzem. Az érdekel ki ő, milyen élményei vannak, és hogyan csinálja azt amit csinál. 

Kiderült, hogy ennek a fiúnak van egy kósza emléke, ami nagyon intenzíven élt az emlékezetében. 10 éves korában történt, hogy a nagymamáját bevitték a kórházba. Mire az édesapja bement meglátogatni, a nagymama addigra már meghalt. Édesapját ez annyira megviselte, hogy nemigen beszélt erről többet. 

Az akkor 10 éves kisfiú ebből annyit látott, hogy egyik napról a másikra meg lehet halni úgy, hogy azt senki nem látja előre. Még az apukája sem, akit nagyon tisztel. Kerek történet híján ez a kósza gondolat hitté alakult és persze egy rettentően félelmetes és misztikus dologgá. Mostanában ha feszült, fáradt magányos, vagy unott, magyarul ha a figyelmét nem köti le  valami, akkor tudattalanul, vagy tudatosan elkezdi keresni kutatni a halálos betegségekre utaló jeleket, amik egy nap alatt végezhetnek vele. 

Megkértem, hogy kérje meg édesapját, hogy a nagymamája egész történetét mesélje el neki, születéstől a halálig. A csodálatos számomra az volt, hogy a kósza félelmetes hiedelem helyére egy kerek életszerű történet került, ami az életről, születésről, betegségről és halálról szól. A betegségek keresése kutatása pedig értelmetlenné vált. 

 

komment

Úristen, a gyerekem felnőtt

2015. november 01. 16:37 - Ferles Péter

Amikor egy gyerek felnő és kirepül a családi fészekből az egész család új életszakaszba lép. Ez néha pezsgőbontásos ünneplés, néha egy olyan helyzet, amit nehezen oldanak meg a családtagok és sok szenvedést szül. A szenvedés pedig abból származik (ezen a témán belül),  ha a már felnőtt gyereknek megnehezítik az elszakadást azzal, hogy nem bízzák rá a döntéseket, hülyének, életképtelennek tartják, belefolynak az életébe, próbálják visszarángatni a családi fészekbe. Vagy a gyerek nem hajlandó kirepülni. 

Nézzünk meg ezt az élethelyzetet, vegyük sorra ki mit akar és megpróbálok javaslatokat tenni, hogyan lehet egymásnak támogatást, biztonságot és szeretetet adni szenvedés helyett.  Az élethelyzet az, hogy egy családban a gyerek 25-30 éves lesz, elköltözik, dolgozik, elkezd a saját lábára állni és függetlenedni a szülőktől, hogy helyet teremtsen a saját leendő családjának. 

A felnőtt gyereknek ilyenkor támogatásra van szüksége. Anyagi és érzelmi támogatásra. Az anyagi támogatás opcionális. Előfordul, hogy nincs miből, ezt a gyerek megérti és megoldja az életét nélküle. Az érzelmi támogatás ingyen van, nagyon fontos és végtelenül egyszerű: pár mondat és az annak megfelelő viselkedés. Például:

Drága Fiam/lányom,

szeretünk és büszkék vagyunk rád. Képességeinkhez mérten igyekeztünk a legjobban felnevelni Téged, ha valamivel vétettünk ellened, kérlek bocsásd meg nekünk, és reméljük Te még jobban fogod nevelni a gyerekeidet. Ránk mindig számíthatsz, ha szükséged van ránk itt vagyunk, de most hagyjuk, hogy éld a saját életedet. Reméljük, hogy minden értéket átadtunk neked, ami segítségedre lesz, hogy boldog életet élhess.

Csók, 

Szerető édesapád és édesanyád

 

A szülő is új életszakaszba lép azzal, hogy a gyerekét felnevelte és kiengedi a fészekből. Hirtelen megszűnik az az elfoglaltság, amit az elmúlt 20-30 évben csináltak. Hirtelen felszabadul egy csomó idő és felelősség, rossz esetben tétlennek céltalannak vagy haszontalannak érezheti magát. Aggódhat, hogy vajon a gyerek boldogul-e és persze hiányozhat neki, mert egyre ritkábban látja. 

Ilyenkor érdemes a szülőnek felmelegíteni a baráti kapcsolatait, új célokat és elfoglaltságokat kitalálni. Mindenekelőtt pedig bízni, hinni a gyerekben. A felnőtt gyerek olyan mint az eldobott kő, miután kikerül a kezünkből, már csak reménykedhetünk, hogy oda kerül, ahova terveztük, de túl nagy hatásunk már nincs rá. 

Ilyenkor a szülő szükségleteit és helyzetét is érdemes figyelembe venne a gyereknek, például így:

 

Kedves Édesanyám és Édesapám,

Hálás vagyok, hogy felneveltetek. Biztonságot ad nekem, hogy számíthatok rátok és örömöt, hogy vagytok. Szeretném ha tudnátok, hogy ti is számíthattok rám, segíteni foglak titeket ahogy csak tudlak. Tudom, hogy mindig jót akartatok nekem és nem volt egyszerű dolgotok, amikor nem értettünk egyet abban, mi a jó nekem. Bocsássátok meg, ha valaha is fájdalmat okoztam volna nektek. Most már gondoskodom magamról, viszem magammal, amit tőletek kaptam és tanultam. Mindig fontosak lesztek nekem.

Szeretlek Titeket

Fiatok/lányotok

komment

Boldog gyerek 1.rész

2015. október 19. 12:12 - Ferles Péter

Milyen arányban jutalmazzuk, vagy büntessük a gyereket? A büntetésről remélem kezdenek leszokni a szülők. Van aki, nem bünteti de jutalmazza és főleg terelgeti, mi a jó és mi a rossz.

Mindegy milyen arányban, ezzel ugyanis rászoktatják a gyereket arra, hogy más kívülről ítélje meg amit csinál, őt magát is és előfordulhat, hogy ezt később is kívülről várja majd.

Örökké aggódni fog, mert az emberek nem adnak neki egyértelmű visszajelzéseket, vagy vegyeseket kap és nem lehet biztos benne, hogy ő milyen. 

Ehhez képest meg lehet tanítani a gyereket, hogy ő maga döntse el, hogy amit csinált, az milyen. Például, ha rajzol valamit és megmutatja, kérdezzük meg tőle, hogy ilyet akart e rajzolni, neki tetszik e, mit rajzolna másképp, mi tetszik neki. 

Sokan egyből a ló másik oldala ellen kezdenek kampányolni, ha ilyet olvasnak. Akkor engedjünk meg mindent? Csináljon azt amit akar? Nem. A másik fontos dolog, hogy tudjon tájékozódni a környezete visszajelzéseiből. Adjunk neki visszajelzést és nem kell mindent megengedni. Ha idegesítően viselkedik, tudjon róla. Ha nem bírjuk elviselni, akkor mondhatjuk neki, hogy valamit nem tűrünk. Feldmár kifejezésével: lehet birkózni a gyerekkel. 

 

Sokan nem tudják, hogy egy egy mondattal sokkal többet tanítanak a szülők a gyereknek, mint szeretnének. Például, ha az étteremben zavaróan viselkedik a gyerek és azt mondják neki: hogy viselkedsz, hát mit fognak szólni az emberek. Ezzel azt taníthatjuk meg, hogy féljen attól, hogy megítélik. Ha nem akarja megcsinálni a házi feladatát, akkor szokás mondani, hogy: tudom, hogy nem szeretnéd, de meg kell csinálni, akkor is, ha nincs kedved. Ilyenkor a gyerek ránéz a szülőre, aki 20 éve utálja a munkáját, olyan dolgokat csinál az ideje nagy részében amihez semmi kedve, és nem a házi feladatra fog nemet mondani, hanem erre az életformára. 

Ami visszajelzést kap a gyerek, azt hozzáteheti az elképzeléseihez, hogy ő milyen, kiegészítheti őket, de semmiképpen nem azok határozzák meg. Egy kedves barátom unokatestvére, egy 6 éves klasszikus ördögfióka, zseniálisan összefoglalta a lényeget. Megkérdezték, mit szeret csinálni, azt mondta rosszalkodni. Eltervezi mit fog csinálni és megcsinálja. 

 

Hozzám nagyon sok jó gyerek jár. És hát, egyszerűen szenvednek. Amitől szenvedni szoktak az az, hogy fogalmuk sincs kik ők, és mit akarnak. Teljesen önállótlanok, vagy mindenkinek meg akarnak felelni és ebben felőrlődnek. Vagy egyszerűen csak boldogtalanok

Egy pszichológusnak ilyenkor az a dolga, mint egy jó szülőnek. Nem érdekel, hogy jók, vagy rosszak, megfelelnek, vagy nem. Arra vagyok kíváncsi, hogy kik ők, mik ők, mit szeretnek, mi foglalkoztatja őket. A szomorú, hogy erre a szüleik sosem voltak kíváncsiak, csak arra, hogy megcsinálták e a házit, vagy rend van e a szobájukban. 

Viszont hihetetlen élmény, amikor elkezd a jó gyerek maszk mögül kibújni egy ember. 

 

komment

Jönnek a rossz gondolatok

2015. október 16. 10:21 - Ferles Péter

Szerintem minden embernek néha eszébe jut, hogy most legszívesebben hozzávágna valamit a másikhoz. Néha még durvább képek is bevillanhatnak. Néhány páciensem elmesélte, hogy kifejezetten brutális gondolataik vannak a szeretteikkel kapcsolatban. Ettől megijednek és bűntudatuk lesz. Hiszen soha nem ártanának a szeretteiknek, miért jut ilyen az eszükbe?

Ezek a képek, gondolatok a tudattalanból bukkannak elő. Hogy miért, azt nem tudom. Mik ezek a gondolatok? Szerintem ötletek. Azt tartom hibának, ha az embernek nincsenek ötletei. Ezekkel a gondolatokkal nem kell megküzdeni, nem kell elnyomni. Megjelennek és kész. Amit tehetek, hogy válogatok közülük, hogy melyiket mennyire dolgozom ki, melyiket valósítom meg. Ami fölött nincs uralmam, nem én irányítom és ilyen például a tudattalan, azért nem lehetek felelős. Amit megteszek, azért már igen. 

Van, hogy van célja a tudattalannak, hogy miért alkot ilyen képeket. Lehet, hogy haragszom, tehetetlen vagyok valakivel szemben vagy egyszerűen idegesít. Ha azt álmodom, hogy bántok valakit, lehet hogy indulataim vannak vele kapcsolatban, de ettől nem kell megijedni, és pláne nem bűntudatot érezni. Elfogadom, hogy van. 

És a legfontosabb, hogy nem bántom őket. 

komment
süti beállítások módosítása