Ferles Péter pszichológus

Irányító szülők

2014. október 12. 13:10 - Ferles Péter

 

A Susan Forward által említett Mérgező szülők kifejezés egy elég erős megfogalmazás. Sokan felháborítónak találják, mondván: hogyan lehet egy szülőt mérgezőnek hívni. Ennek a megfogalmazásnak, az én olvasatomban, a célja a figyelemfelhívás. Az én célom a tanácsadás során nem az ellenségeskedés vagy a győlöletkeltés hanem egy egészséges kapcsolat kialakítása a szülőkkel, mégpedig úgy, hogy a ( felnőtt) gyerekre oly káros destruktív viselkedés helyett egy újfajta, építő kapcsolatot igyekszem elősegíteni.

 

image_6.jpg

A destruktív szülői viselkedés egyik példája az irányítás. Óvatosnak hivják, ha a gyereket figyelmezteti a szülő, hogy télen vegyen sapkát, az úton nézzen körbe és hasonlók. A mérték, a szándék és az irányítás módja a mérvadó. Az irányítás akkor válik túlzóvá, ha ezeket a 20 évvel később is megteszi, amikor a gyerek már képes lenne ezeket maga eldönteni. Az óvás irreálissá válik. Ha akkor is visszafogja a cselekvésben, ha a gyerek már rég képes önmaga is felelősséget vállalni önmagáért. A szülő aggodalma és félelmei gyakran a gyerekre is átterjednek és megfosztja őket a felfedezéstől a szárnypróbálgatástól, a kísérletezgetéstől és így az önállóságtól.

Mit csinál ilyenkor a szülő? Egy ember három alapképességgel rendelkezik: tájékozódás, döntés, cselekvés. A szülő tájékozódik a gyerek helyett, dönt és csak a cselekvést hagyja meg a gyereknek utasítás formájában. Az így felnövő gyereknek nem lesz tapasztalata, hogy a saját helyzetét értékelje és maga hozza meg a döntéseit, ezért gyakran tehetetlenné, vagy dependensekké, függőkké válnak.

Mi motiválja az anyát? Elsősorban jót akar magának és a gyereknek. Óvni, megvédeni és kötődni hozzá. De aztán, ahogy a gyerek nővekszik és indulna ki a családi fészekből már terhessé válik ez a szoros kötelék neki. Ilyenkor dől el, hogy az anya kinek akar igazán jót. Hallottam olyat az egyik anyukától, hogy ha a fia felmegy Pestre és nem marad ott vele, ő kitagadja. Van olyan anyuka, aki naponta legalább tízszer telefonál a 36 éves lányának, tudni akar minden részletet az életéről és informálja a lányt a sajátjáról. A leggyakoribb, hogy az anyuka az új barátnőt vagy feleséget kritizálja, elmarasztalja, hiszen ő az, aki elszakítja a kisfiát az anyjától. Sok nő nem tudja letenni a kisgyerekes anyuka szerepét, nem akar magányos lenni, vagy a gyerek az élete értelme.

Mit tehet az irányító szülő mellett felnőtt ember? Gyakorolja a három alap képességét: tájékozódás, döntés cselekvés, mégpedig asszertív módon. Asszertivitás azt jelenti, hogy tisztában van vele, mik az igényei, azokat képes közölni és véghezvinni úgy, hogy ezzel nem tesz kárt másban. Irányító szülők szeretik konstruálni a gyerek helyett a valóságot, magyarul megmondani mi hogy van és mi legyen. Mindezt legtöbbször manipulatívan. Például: Kisfiam, az a lány nem neked való, én csak a javadat akarom. Ilyenkor a szülő tájékozódik és dönt a gyerek helyett és forszírozza, hogy a gyerek cselekedjen eszerint. Ilyenkor érdemes a gyereknek magának tájékozódnia és eldöntenie, hogy ez a lány neki való-e, és ezt közölni, felvállalva a szülő nemtetszését.

Ritka eset, de amikor egy szülő ismeri fel, hogy másképp kellene kötődni a gyerekhez, és eljön tanácsadásra, mindig kitörő örömmel fogadom, segítek neki felfedezni a viselkedése mozgatórugóit és az új kapcsolattartás lehetőségeit. A kezdeti panasz általában valami hasonló: a felnőtt gyerekem már évek óta nem beszél velem.

Röviden, az irányító szülő nagy mértékben tájékozódik és dönt a gyerek helyett, amit az elején direkt utasításokban, majd manipulációval szeretne ráerőszakolni a gyerekre, megfosztva ezzel az önállóságától és talpraesettségétől. Kezdetben talán óvó, de később talán a túlzott ragaszkodásból, az egyedülléttől való félelemtől vagy egyéb önző indittatásból. Minden kommunikációs és gondolkodási mód, ami az egyén önálló életének visszanyeréséhez kell, szerencsére tanulható.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologusbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr46783837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.