Ferles Péter pszichológus

Egyetértés helyett megértés, kompromisszum helyett együttműködés

2014. május 21. 15:03 - Ferles Péter

A kapcsolatok kulcsa a megértés, nem pedig az egyetértés – miért?

Nincs olyan, hogy két ember mindenben egyetért. De gyakran még a legfontosabb dolgokban sem biztos. Ilyenkor vagy elkezdődik a harc a kapcsolatban, vagy ritkább esetben az együttműködés. Általában az első, pedig tűz és víz is tud együttműködni. Hagyjuk békén az egyetértést és a kompromisszumot mint kapcsolati érték és ismerkedjünk meg a megértés és együttműködés alapú párkapcsolattal.

 

 

image_3.jpg

Megértés alatt nem a másik indíttatásainak független, tárgyilagos belátását kell érteni. Amiről szó van, az a társunk álláspontjának méltányolása; és egy ilyesfajta humánus megértés a saját szemléletünktől és elfogultságunktól függetlenül is létezhet bennünk. ,,Drágám, te úgy gondolkozol, mint egy könyvelő, de én inkább amolyan hajóskapitány-féle volnék, a célon tartom a szemem, nem érdekelnek a részletek." Foglalta össze a férj a történteket, amikor éppen a nyaralás megtervezésén gyilkolták egymást. Egy könyvelő és egy hajóskapitány is kiválóan együtt tud működni, ha lehetővé tesszük, hogy a másik álláspontja párhuzamban legyen a sajátunkkal – ha nem is teljesen súrlódásmentesen, de legalább harmóniában. ​

Az olyan helyzetekben, amikor a közös megállapodás nem elérhető, a két fél közti óhatatlan különbségek megértése – és elfogadása – jelentheti a kulcsot az egyensúly megőrzéséhet. Mitöbb, pontosan az efféle megértésen keresztül hidalhatóak át a felek közti „leküzdhetetlen ellentétek”. Amint sikeresen elsajátítottuk a megfelelő gondolkodásmódot, a másik megértése odaadó és támogató tettként fog megnyilvánulni. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy ez csak úgy lehetséges, ha sikerül az illető helyébe képzeljük magunkat. Ehhez az kell, hogy például az előbbi párnál az egyik picit a masik fejébe bújjon. Cseréljük meg a szerepeket. A férj élje bele magát, hogy ő egy könyvelő és a feleség lesz a hajóskapitány. Folytassák így a nyaralás megtervezését. A feleség egyből a habokba csap; ,, na, akkor irány Róma, pénz nem számít, induljunk holnap!" Mire a férj; ,, na még mit nem, mennyibe fog az kerülni, mindent ki kell számolni, gondolni kell a szabadságok kivételére, meg itt vannak a gyerekek. úristen, mennyi részletre kell odafigyelni." Mindketten kiválóan bele tudtak helyezkedni a másik világába, ezután már csak egy lépés a megértés. ​

Noha a személyes meggyőződéseink talán nem engedik nekünk, hogy teljes mértékben azonosuljunk a másik szemléletével, de nincs akadálya, hogy felismerjük annak szubjektív érvényességét, mint egyéni, független, autentikus álláspontnak. És ebben rejlik a lényeg, lévén talán semmi nem olyan erős egy kapcsolatban, mint a vágy hogy megértsenek. ​Egy kapcsolatban az ellentétek elkerülhetetlenek, és ez így is van rendjén. Egy olyan kapcsolat, ami kizárólag a két fél közös vonásaira épül, rövid úton megjátszottá, őszintétlenné és üressé válik – olyan egységgé, amely csak bizonyos tényezők kizárásával, mesterségesen maradhat egység. Ez pedig egy határon túl ahhoz vezet, hogy mindkét fél kielégítetlennek és félreértettnek fogja érezni magát. ​A nézeteltérések azért váltanak ki olyan gyakran rossz kedvet és szorongást bennünk, mert tudat alatt érzelmileg fenyegetve érezzük magunkat miattuk. Olyan, mintha a társad az álláspontoddal együtt téged is elutasítana. Hasonlatos ahhoz az érzéshez, amit a gyermek érez, amikor a szülei a fejüket rázzák valamire, amit szeretne. Ennek köszönhető, hogy ugyanazok az ellentétek újra meg újra felvetődnek és vita tárgyát képezik.

És ha egy ilyen vita elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor mindkét fél úgy érzi, hogy muszáj igaza legyen, egyikőjük sem engedi meg magának azt a „luxust”, hogy megerősítse a másikat az állásponjában. Akkor és ott úgy érzik, hogy a személyes győzelem fontosabb annál, mintsemhogy feladják a nézeteiket és tegyenek valamit a békülés érdekében. Szomorú módon akik elérik ezt a határt, már erősebben kötődnek a saját határozott véleményükhöz, mint magához a kapcsolatukhoz a másikkal. Olyan erősen azonosultak a saját álláspontjukkal, hogy gyakorlatilag eggyé váltak azzal. Ezen felül amennyiben a partnerünk megtagadja tőlünk a véleményünk jogosságának elismerését, ezt mélyen belül elidegenülésként vagy cserbenhagyásként fogjuk megélni. És egy ilyen rendezetlen lelki és érzelmi állapotban mi is arra kényszerülhetünk, hogy a saját felkavarodott érzéseink csillapítása végett kategorikusan elutasítsuk a másik véleményét. ​Viszont ha legalább az egyik fél empátiával és megértéssel viseltet a másik álláspontja iránt, ez az ördögi kör megtörhető. Ha pedig mindkét fél egyenlően relatív és legalább ugyanannyira érvényes álláspontként tekint a másikéra, mindketten megélhetik a kapcsolat működéséhez szükséges külső pozitív visszaigazolást.

​Természetesen az lenne az ideális, ha képesek lennénk őszintén egyetérteni a társunkkal mindenben, de ez majdhogynem lehetetlen. Épp ezért olyan fontos, hogy mindkét fél méltányolja és megértse a másik álláspontját. Ily módon egy meglátásbeli ellentét nem szükségszerűen válik személyes ellentétté, és egy hajóskapitány boldog házasságban élhet egy könyvelővel.

Együttműködés alapú párterápiára jelentkezni itt lehet!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologusbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr676190748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.