Milyen arányban jutalmazzuk, vagy büntessük a gyereket? A büntetésről remélem kezdenek leszokni a szülők. Van aki, nem bünteti de jutalmazza és főleg terelgeti, mi a jó és mi a rossz.

Mindegy milyen arányban, ezzel ugyanis rászoktatják a gyereket arra, hogy más kívülről ítélje meg amit csinál, őt magát is és előfordulhat, hogy ezt később is kívülről várja majd.

Örökké aggódni fog, mert az emberek nem adnak neki egyértelmű visszajelzéseket, vagy vegyeseket kap és nem lehet biztos benne, hogy ő milyen. 

Ehhez képest meg lehet tanítani a gyereket, hogy ő maga döntse el, hogy amit csinált, az milyen. Például, ha rajzol valamit és megmutatja, kérdezzük meg tőle, hogy ilyet akart e rajzolni, neki tetszik e, mit rajzolna másképp, mi tetszik neki. 

Sokan egyből a ló másik oldala ellen kezdenek kampányolni, ha ilyet olvasnak. Akkor engedjünk meg mindent? Csináljon azt amit akar? Nem. A másik fontos dolog, hogy tudjon tájékozódni a környezete visszajelzéseiből. Adjunk neki visszajelzést és nem kell mindent megengedni. Ha idegesítően viselkedik, tudjon róla. Ha nem bírjuk elviselni, akkor mondhatjuk neki, hogy valamit nem tűrünk. Feldmár kifejezésével: lehet birkózni a gyerekkel. 

Sokan nem tudják, hogy egy egy mondattal sokkal többet tanítanak a szülők a gyereknek, mint szeretnének. Például, ha az étteremben zavaróan viselkedik a gyerek és azt mondják neki: hogy viselkedsz, hát mit fognak szólni az emberek. Ezzel azt taníthatjuk meg, hogy féljen attól, hogy megítélik. Ha nem akarja megcsinálni a házi feladatát, akkor szokás mondani, hogy: tudom, hogy nem szeretnéd, de meg kell csinálni, akkor is, ha nincs kedved. Ilyenkor a gyerek ránéz a szülőre, aki 20 éve utálja a munkáját, olyan dolgokat csinál az ideje nagy részében amihez semmi kedve, és nem a házi feladatra fog nemet mondani, hanem erre az életformára. 

Ami visszajelzést kap a gyerek, azt hozzáteheti az elképzeléseihez, hogy ő milyen, kiegészítheti őket, de semmiképpen nem azok határozzák meg. Egy kedves barátom unokatestvére, egy 6 éves klasszikus ördögfióka, zseniálisan összefoglalta a lényeget. Megkérdezték, mit szeret csinálni, azt mondta rosszalkodni. Eltervezi mit fog csinálni és megcsinálja. 

Hozzám nagyon sok jó gyerek jár. És hát, egyszerűen szenvednek. Amitől szenvedni szoktak az az, hogy fogalmuk sincs kik ők, és mit akarnak. Teljesen önállótlanok, vagy mindenkinek meg akarnak felelni és ebben felőrlődnek. Vagy egyszerűen csak boldogtalanok. 

Egy pszichológusnak ilyenkor az a dolga, mint egy jó szülőnek. Nem érdekel, hogy jók, vagy rosszak, megfelelnek, vagy nem. Arra vagyok kíváncsi, hogy kik ők, mik ők, mit szeretnek, mi foglalkoztatja őket. A szomorú, hogy erre a szüleik sosem voltak kíváncsiak, csak arra, hogy megcsinálták e a házit, vagy rend van e a szobájukban. 

Viszont hihetetlen élmény, amikor elkezd a jó gyerek maszk mögül kibújni egy ember.