Jönnek a rossz gondolatok

2015. október 16. 10:21 - Ferles Péter

Szerintem minden embernek néha eszébe jut, hogy most legszívesebben hozzávágna valamit a másikhoz. Néha még durvább képek is bevillanhatnak. Néhány páciensem elmesélte, hogy kifejezetten brutális gondolataik vannak a szeretteikkel kapcsolatban. Ettől megijednek és bűntudatuk lesz. Hiszen soha nem ártanának a szeretteiknek, miért jut ilyen az eszükbe?

Ezek a képek, gondolatok a tudattalanból bukkannak elő. Hogy miért, azt nem tudom. Mik ezek a gondolatok? Szerintem ötletek. Azt tartom hibának, ha az embernek nincsenek ötletei. Ezekkel a gondolatokkal nem kell megküzdeni, nem kell elnyomni. Megjelennek és kész. Amit tehetek, hogy válogatok közülük, hogy melyiket mennyire dolgozom ki, melyiket valósítom meg. Ami fölött nincs uralmam, nem én irányítom és ilyen például a tudattalan, azért nem lehetek felelős. Amit megteszek, azért már igen. 

Van, hogy van célja a tudattalannak, hogy miért alkot ilyen képeket. Lehet, hogy haragszom, tehetetlen vagyok valakivel szemben vagy egyszerűen idegesít. Ha azt álmodom, hogy bántok valakit, lehet hogy indulataim vannak vele kapcsolatban, de ettől nem kell megijedni, és pláne nem bűntudatot érezni. Elfogadom, hogy van. 

És a legfontosabb, hogy nem bántom őket. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologusbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr407967764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása