Egy kapcsolat elején általában mindkét fél igyekszik a lehető legtöbbet adni a másiknak. Ezt a „rózsaszín ködös” állapotot az jellemzi, hogy a pár rengeteg időt tölt egymással, odafigyelnek egymás igényeire, szerelmüket sokszor és hitelesen éreztetik a másikkal. Természetes folyamat, hogy az idő múlásával az említett köd feloszlik, ám sok esetben szinte észrevétlenül a pár tagjai egyre idegenebbnek érzik egymást, egyre kevésbé biztosak a másik szerelmében.

A következőkben olyan tipikus folyamatokat veszek sorra, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy egy jó párkapcsolatból egy szürke, bizonytalan, sőt, akár ellenséges kapcsolat váljon. Fontos, hogy ezek felismerése első lépés azok megelőzéséhez. Ezért példáimban igyekszem, a pár mindkét tagjának nézőpontját érzékeltetni.

Eltávolodás

Ugye emlékszik még arra, amikor párjából soha nem volt elég? Ha hívta, azonnal jött, azonnal, teljes figyelmét Önnek szentelte, s ezért semmi különöset nem kellett tennie, nem kellett magyarázkodnia, nem kellett egyezkednie párjával.

Ez azonban idővel megváltozott, most már vannak dolgok, amik fontosabbnak, sürgősebbnek tűnnek, mint egy ölelés, vagy az együtt töltött idő. S bár még mindig hitelesen állítja, hogy érzései változatlanok, Ön egyre kevésbé tud úgy tenni, mintha a saját igényei a közös pillanatokra nem léteznének. Különösen nehéz felismerni, hogy az ember, aki számára a legfontosabb voltam, most már néha, vagy talán egyre gyakrabban, más dolgokat fontosabbnak tart, mint engem.

Nem lehet eleget hangoztatni, hogy a jó párkapcsolat mindkét fél részéről erőfeszítést igényel és mindkét félnek felelőssége van abban, hogy a másik igényeit felismerje. Lehetséges, hogy párunknak kevesebb együtt töltött időre van szüksége, de ez mindaddig nem derül ki, amíg nem éreztetjük vele, hogy többet szeretnénk.

Elégedetlenség

Egy friss kapcsolatban sokszor érzik a párok, hogy egymásnak lettek teremtve, minden harmonikus, szinte előre tudják egymás gondolatait, vágyait. Mondanom sem kell, ez az érzés idővel szintén megváltozhat. Szinte észrevétlenül azon kapjuk magunkat, hogy párunkat felbosszantja, ha a munkánkról beszélünk. Támogató szavak helyett kioktató lett, vagy azt ecseteli, mit tehettünk volna másként.

Egy idő után érezhetjük azt, hogy minden, amit csinálunk, rossz. Ráadásul, amikor arról érdeklődünk, mi a baj, megkapjuk a hírhedt „semmi” választ, vagy éppen ellenkezőleg: dühös elutasításban részesülünk, mondván: túl sokat aggodalmaskodunk.

Az ilyen helyzetekben fontos mindig szem előtt tartanunk, hogy a párunk hangulata nem csak a párkapcsolattól függ. Sok esetben olyan külső dolgok terhelhetik párunkat, amiről nehéz beszélni, vagy amivel kapcsolatban magányra, időre van szüksége. A legtöbb, amit tehetünk, hogy a figyelemteli jelenlétünkkel biztosítjuk róla: jelen vagyunk, ha szükség van ránk.

A másik feletti uralkodás

Több kliensem (nem csak nők) beszél arról, hogy a párjuk egyik legjobb tulajdonsága a határozottság, hogy kezébe tudja venni a dolgokat, lehet rá támaszkodni. Nagyszerű érzés tudni, hogy számíthatunk a párunkra döntési helyzetekben, esetleg még helyettünk is döntéseket hoz olyan dolgokban, amik terhesek a számunkra.

Mindez azonban csak addig fantasztikus, amíg a kapcsolatban egyetértés van. Borzasztóan nehéz olyan emberrel vitatkozni, aki a kapcsolatban jóval több felelősséget vállalt, a napi teendőknek jóval nagyobb arányát látta el, hiszen minden esetben ott van a kezében ez az aduász. „Főzök, mosok, takarítok rád, te pedig arra sem vagy képes…” vagy „Én tartom el mindkettőnket, az én lakásomban laksz…” – tipikus mondatok ezek a másik felett uralkodni vágyó személy szájából.

Egy párkapcsolatban kettőn áll a vásár. Az, hogy a párunk uralkodni kezdett felettünk a mi közreműködésünkkel történt. Klienseimnél látom, mennyire nehéz belátni, hogy sokszor a sok negatívum mellett, végső soron könnyebb számukra egy uralkodó ember mellett lenni, mint felvállalni saját vágyaikat, vagy éppen kézbe venni a dolgokat.

Bizalmatlanság

Nincs annál rosszabb, mint amikor a bőrünk alatt érezzük, hogy nem mondanak igazat nekünk. Sokszor nehéz megfogalmazni, mitől is van ez az érzésünk. Talán a hanghordozás? Talán, ha jelez a telefon, nagyobb gondot fordít rá, hogy ne lássam a kijelzőt? Természetes, hogy ilyenkor minden kicsi jelre sokkal érzékenyebbek leszünk. Ebből lesznek az igazán nagy perpatvarok, különösen akkor, ha a párunknak valóban van mit rejtegetnie.

Tapasztalataim szerint a bizalmatlanság soha nincs ok nélkül. Ezzel nem azt mondom, hogy ha bizalmatlanságot érzünk a párunkkal kapcsolatban, biztosan rosszban sántikál. Sokkal inkább arról van szó, hogy a bizalmatlanság érzése egy tünet, amely elsősorban saját magunkról szól. Sok kliensem számol be arról, hogy azért képtelen igazán megbízni a párjában, mert korábbi kapcsolataiban megtanulta, hogy mindig ő húzza a rövidebbet. Volt olyan is, aki egyenesen minden férfiban a hűtlent látta. Ilyenkor az első lépés, hogy önmagunkban kiépítsük a bizalomra való képességet.

Fásultság

A párkapcsolat elején minden új, izgalmas. Nem lehet olyat tenni, ami ne hozna valami új tapasztalatot. Elmenni libegőzni, megnézni egy izgalmas filmet, kirándulni, táncolni, egész éjjel fent maradni, átszeretkezni az éjszakát: mind-mind új tapasztalás a másikról és önmagamról: kettőnkről együtt. Idővel azonban egyre többször vehetjük észre, hogy ismét ugyanaz történik. Ezt a viccet már tízszer hallottam. Ja, igen, most jön az a rész, amikor horkan egyet, és a fal felé fordul.

Sok párkapcsolatban ezek a rendszeres, ismétlődő történések közös élményekké forrnak, és a pár képessé válik örömtelien nosztalgiázni. Máskor azonban mindent elfed a fásultság érzése, amiből legszívesebben menekülnénk. Gyorsan eljöhet a pillanat, amikor mások szavaira sokkal többet adunk, mint párunk szavaira. Ez azért lehetséges, mert szomjazunk az új nézőpontokra, az új véleményekre, élményekre.

A fásultság méregfogát nehéz kihúzni. Nehéz, mert a fenti problémák főleg plusz energiákat mozgósítanak (még ha negatívakat is), a fásultság, mint egy vámpír, csak veszi el az energiánkat. Ilyen pároknál az elsődleges kihívás az, hogy megtanulják, hogyan tudnak újra felfedezőkké válni a saját kapcsolatukban. Máskor a kihívás abban van, hogyan tudnak időt szakítani arra, hogy egymástól függetlenül fedezzenek fel új dolgokat, amikről aztán beszélhetnek otthon, ezzel véget vetve az örökké ismétlődő történeteknek.

SZALAY DOLORESZ

http://mandulapszicho.hu/pszichologus-csapatunk/szalay-doloresz