Ferles Péter pszichológus

EGY JOVIÁLIS ÖREGÚR TANÁCSAI AZ ÉLETRE

2013. október 23. 15:05 - Ferles Péter

Rogers a pszichológia Freud-ja. Onnan lehet tudni, hogy jó terapeutához sodort a szél, hogy nagyapádnak is elfogadnád. Hát nekem pont ilyen ez a mosolygós öregúr, aki élete vége felé pár egyszerű gondolatban összefoglalta 85 évének tapasztalatait. Csemegézzünk belőle:

carl_rogers-20130330

Már ahogy kezdi az írását is figyelemreméltó, ugyanis alázatról árulkodik. Nem megcáfolhatatlan igazságokat hirdet, amikkel meg akarja hódítani a világot, hanem a tapasztalatait írja le magának. Lelkéből kihalászott igazgyöngyöket, amik lehet másnak csak söröskupak: ,,Szeretném világosan leszögezni, hogy ezek a tapasztalatok nekem jelentenek valamit. Nem tudom, hogy Önökre is érvényesek-e. Nem áll szándékomban,bárkit is meggyőzni. Ilyen szellemben adom közre azokat a tapasztalataimat, amik most következnek. Csak azt mondhatom, hogy nekem fontosak, és mindig is azok voltak. Állandóan tanulom és újratanulom őket. Sokszor nem eszerint cselekszem, és megbánom.

1, Ne játszd meg magad

Arra a következtetésre jutottam, hogy hosszú távon nem segít, ha másnak mutatkozom, mint ami vagyok. Nem használ, ha nyugodtan és kedvesen viselkedem, amikor valójában mérges vagyok. Nem használ, ha szívélyesnek látszom, ha éppen ellenséges vagyok. Nem használ, ha magabiztosnak akarok tűnni, amikor éppen bizonytalan és rémült vagyok. Ilyen módon nem tudtam más egyénekkel konstruktív kapcsolatot kialakítani.

 

2. Fogadd el magad

Úgy hiszem, hogy hatékonyabb vagyok, ha el tudom fogadni saját magam, és képes vagyok önmagamat adni. Könnyebb elfogadni magamat, mint nyilvánvalóan tökéletlen egyént, aki nem tud mindig úgy viselkedni, ahogy szeretne. Számomra azért értékes, mert az a különös paradoxon rejlik benne, hogy elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, akkor megváltozom. Azt hiszem, nem tudunk megváltozni, nem tudunk továbblépni onnan, ahol vagyunk, csak, ha tökéletesen elfogadjuk magunkat. Ezután a változás szinte észrevétlenül következik be.

3, A valódi kapcsolatok lüktetnek, pulzálnak, változnak

Egy másik eredmény, ami abból adódhat, hogy önmagam vagyok, hogy kapcsolataim valóssá válnak. A valódi kapcsolatok attól izgalmasak, hogy elevenek, és sokat jelentenek. A valódi kapcsolatok inkább változnak, mint stagnálnak.

4, Be liberal

Most rátérek egy alapvető felismerésemre, melynek a magam részéről különös jelentőséget tulajdonítok. Óriási értéke van annak, ha megengedhetem magamnak, hogy megértsek egy másik embert. Az első reakciónk ha mások mondanak valamit; hogy azonnal értékeljük, megítéljük, ahelyett, hogy megértenénk. Szerintem ez azért van, mert a megértés megváltoztathat. És mindnyájan félünk a változásoktól. Nem könnyű megengedni magunknak, hogy megértsünk valakit, hogy mélyen, tökéletesen, empátiásan belehelyezkedjünk a másik ember gondolatvilágába. És nagyon ritka is.

5, Változz, fejlődj, gazdagodj

A megértés kétszeresen gazdagabbá tesz. Azt tapasztaltam, hogy ha megértem és átérzem egy ember viselkedését, mindezek a megértések valahogy engem tesznek gazdagabbá. Ezekből a tapasztalatokból olyasmit tanulok, amitől megváltozom, másmilyen, azt hiszem, érzékenyebb leszek. Talán még ennél is fontos a tény, hogy ezeknek az embereknek a megértése őket is megváltoztatja. Ezáltal fogadják el saját félelmeiket és bizonytalanságaikat, bizarr gondolataikat, tragikus érzéseiket éppúgy, mint bátorságuk és kedvességük, szeretetük és érzékenységük pillanatait. Én is azt tapasztalom, hogy amikor tökéletesen értjük ezeket az érzéseket, akkor el tudjuk őket fogadni saját magunkban is. És akkor rájövünk, hogy az érzéseink és saját magunk is változunk.

6, Légy nyitott

Egy másik felismerés, ami jelentőssé vált számomra: Gyarapítónak tartom, ha olyan csatornákat nyitok, amelyeken át mások eljuttathatják hozzám érzéseiket, észleléseik magánvilágát. Mivel a megértés segít az elfogadásban, szeretném csökkenteni a távolságot köztem és mások között, ha ezt ők is akarják.

7, Az elfogadás elégedettséghez vezet

A következő felismerés így szól: Minél inkább tudomásul veszem a magam és a másik ember valóságát, annál kevésbé kapom magam azon, hogy igyekszem a “dolgokat elrendezni”. Ahogyan próbálok magamra odafigyelni és a bennem zajló élményekre, s mind jobban igyekszem, hogy a másik emberre is ugyanúgy figyeljek, annál nagyobb alázattal viszonyulok az élet bonyolult dolgaihoz. Így egyre kisebb a késztetésem, hogy elrendezzem a dolgokat, célokat tűzzek ki, embereket befolyásoljak, győzködjem és tereljem őket arra, amerre én szeretném, hogy menjenek. Sokkal elégedettebb vagyok egyszerúen azzal, hogy önmagam vagyok, és hagyom, hadd legyen más is önmaga.

8, Bízz magadban

Ehhez a felismeréshez kapcsolódik, hogy mások értékelése számomra nem irányadó. Mások ítélete, bár meg kell hallgatni és el kell fogadni annak, ami, nekem nem lehet mértékadó.
Azért nem érdekelt túlságosan mások véleménye, mert úgy éreztem, csak egyetlen személy tudhatja, hogy amit csinálok, az tisztességes vagy pedig hazug, elhárító és kóros dolog-e, és ez a személy én vagyok.

9, Az együttérzés összeköt az ítélkezés szétválaszt

Ez a felismerést azért jelent sokat számomra, mert ettől érzem, hogy mennyire hasonlítok másokhoz. Ami a legszemélyesebb, az a legáltalánosabb. Ami mindannyiunkban a legszemélyesebb, az valószínűleg az, amit ha másokkal megosztunk, -elmondunk; másoknak is sokat jelent. Ez a felismerés segített abban, hogy megértsem a művészeket és költőket, mint olyan embereket, akiknek van bátorságuk kifejezni önmaguk különös voltát.

10, Semmi sem állandó

Engedjék meg, hogy felismeréseim hosszú sorát azokkal zárjam, amelyik röviden így fogalmazható meg: az élet, amikor a legjobb, állandóan zajló, változó folyamat, amiben semmi sem végleges. Úgy látom, hogy az élet a legszínesebb és legeredményesebb szakaszában is hullámzó folyamat. Ezt átélni egyszerre lenyűgöző és kicsit félelmetes is. Én úgy látom, hogy akkor vagyok a legjobb formában, amikor hagyom, hogy élményeim sodra vigyen abba az irányba, ami látszólag előre mutat, olyan célok felé, amik csak halványan rajzolódnak ki bennem. Az élet mindig az alakulás stádiumában van.

Tapasztalatom paradox aspektusa mégis az, hogy minél inkább akarok az élet bonyolultságában egyszerűen csak önmagam lenni, s minél inkább igyekszem a magam és mások realitásait megérteni és elfogadni, annál nagyobb változásokat észlelek. Ez nagyon ellentmondásos amilyen mértékben akarunk önmagunk maradni, azt vesszük észre, hogy nemcsak mi változunk, de velünk kapcsolatban álló többi ember is. Legalábbis ezt élem át legelevenebben, és ez az egyik legmélyebb felismerés, amelyhez személyes és szakmai életemben eljutottam.” (Rogers, 1961) Rogersi szemléletű tanácsadásra a www.ferlespeter.hu honlapon lehet jelentkezni.

Rogers, Carl, 1961, On Becoming a Person, Boston: Houghton Miffin,

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichologusbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr155595808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.